Személyesen találkozott a két éve bebörtönzött Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjival, Mianmar korábbi vezetőjével Don Pramudvinai thaiföldi külügyminiszter, a mianmari junta jóváhagyásával megszervezett vasárnapi találkozón a mianmari válság békés megoldásáról egyeztettek - jelentette be szerdán Jakartában a miniszter.
Névtelen üzenetet kapott Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék emigrációba kényszerült vezetője, amely szerint férje, Szjarhej Cihanouszki meghalt a börtönben - közölte kedden maga a politikus.
Rövid összesítést írt ma a CNN arról, hogy szerintük mi a tétje a mai választásnak: a republikánus győzelemmel kapcsolatosan igencsak negatív színben írnak, azzal vádolják meg Donald Trump volt elnököt, hogy a Kongresszust fegyverként használva szándékosan igyekszik majd szabotálni Joe Biden minden lépését. Közben a demokrata győzelemmel kapcsolatosan közel sem ítélkeznek ilyen drasztikus hangnemben.
Kerek egy év telt el azóta, hogy Donald Trump legradikálisabb hívei megostromolták a Capitoliumot. Az incidens következtében öt ember vesztette életét és jelentős anyagi kár keletkezett az amerikai törvényhozás épületében. A Capitolium ostroma a modern amerikai politika egyik legellentmondásosabb és legmeghatározóbb napja volt, máig igencsak vitatott a megítélése, hiszen van, aki szerint Trump puccsot kísérelt meg, míg mások szerint az egészet valójában a CIA és az Antifa szervezte. Sajnos még csak az sem mondható el, hogy az esemény után akár az amerikai társadalom megosztottsága, akár a politikai erőszakra való hajlandóság jelentősen csökkent volna, ezért sokan már előre félnek attól, hogy mit hoznak majd a 2024-es választások, illetve hogy "normálissá" válik az erőszak a jelentősebb politikai események körül.
Mitch McConnell a Szenátusban bírálta Orbán Viktor kabinetjét a kínai kapcsolatai miatt.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Egy 300 milliárd jüan összegű hitelprogramot is elindítanak.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.